Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


|. Fejezet – Miko



     Egyedül sétálgattam az esőben. A ruhám teljesen szétázott, a hideg esőcseppektől pedig vacogtam. Kereső tekintettel néztem körbe, majd megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor észrevettem egy üreget. Egy vaskos fa gyökerei között volt. Odaszaladtam és bebújtam. Még mindig dideregtem, azonban nem volt semmim, amivel segíteni tudtam volna ezen, így tűrtem. Tudtam, hogy ha ez így megy tovább, csak gondjaim fakadnak majd belőle, de elhatároztam, hogy amint vége a kegyetlen esőzésnek keresek egy hőforrást. Leültem, hátam a falnak támasztottam és amennyire lehetett összegömbölyödtem. Dörzsölgettem a karom, hogy ne fázzak annyira, azonban ez sajna semmit sem segített. Kinéztem a tájra, és hirtelen észrevettem valakit, aki épp az üreg felé közeledett. Nem ijedtem meg tőle, mert a ruhája alapján papnő volt. Úgy tűnt tudta, hogy itt vagyok, mert megnyugtatóan mosolygott. Mikor az üreg szájához érkezett leguggolt és kedves hangon kérdezte tőlem:
-Nem fázol? - a kedves mosolya továbbra sem tűnt el arcáról.
-De igen, egy kicsit... - ismertem be. Habár a megfékezhetetlen vacogásom láttán ezt bárki meg tudta volna állapítani. - Gyere be. Az esőben nagyon könnyű megfázni. - invitáltam be. Kicsit arrébb csúsztam, ő pedig helyet foglalt mellettem. Egy gyönyörű lány volt az. A fegyvere egy íj és nyilak voltak csupán, melyeket levett a hátáról és maga elé tette.  - Honnan tudtaKépd, hogy itt vagyok?
-Megérzés. Egy papnő megérzi az ilyesmit. - levette a fehér felsőjét és rám terítette. - Látom, nagyon fázol.
-Igen. De így veled mi lesz? Csak egy pamutfelső van már rajtad. - néztem a vékony anyagra.
-Semmi bajom nem lesz. Már megszoktam az ilyesmit. - tekintete a távolba révedt. Az esőcseppek függönyként egy elmosódott folttá változtatták az erdőt. A fehér ruhadarabot amennyire lehetett magamra húztam, hogy jobban melegítsen. Percekig néma csendben ültünk egymás mellet, azonban ezt az állapotot egy hangos tüsszentésem félbeszakította. - Jól vagy? -fordult felém.
-Igen. - dörzsölgettem meg orromat. - Köszönöm – utaltam a fehér felsőre.
-Nem tesz semmit. Egy papnőnek ez a dolga. - ismét rámvillantott egy kedves mosolyt. - Te honnan jöttél? Ilyen fiatal lányok nem szoktak csak így egyedül sétálgatni.
-Igen, tudom. Csak... a falut, amiben lakom... azaz... amiben laktam egy démon megsemmisítette és az összes embert lemészárolta. Nekem sikerült elmenekülnöm, de a többi ember most halott. - néztem le szomorkásan a földre. - És te? Te is elég fiatal vagy. - bólintott és belekezdett:
-Velem is ez a helyzet. A falunak én voltam a papnője. Nem olyan rég haltak meg. - kinézett a nyíláson. Ismét rászegeztem tekintetem, olyan érzésem volt, hogy valamit nem mond el nekem. De nem kérdezősködtem, tisztában voltam vele, hogy milyen fájdalmas elveszteni mindenkit, aki fontos, és akit szeret az ember. Nem akartam benne fájdalmas emlékeket felbolygatni. A felhők egyre inkább gyülekeztek, a tájra sötétség nehezedett. Beesteledett. Az eső megállíthatatlanul ömlött tovább, mi pedig a barlangban álomba szenderültünk.
   Másnap reggel mikor felébredtem ő már fent volt. A tájat nézte, amelyen harmatcseppként csillogtak az esőcseppek.
-Mióta vagy fent?
-Nem túl régóta. - válaszolt szűkszavúan. Még mindig a tájat nézte. Ismét egy hatalmasat tüsszentettem. - Jól vagy? - fordult felém. Aggódó tekintettel nézett rám.
-Igen, csak azt hiszem egy kicsit megfáztam. - ültem fel. Kezét a homlokomra tette, majd megszólalt:
-Lázad van. Valószínűleg a tegnapi esőzés miatt fáztál meg. Elég régóta bolyonghattál... - emelte el hideg kezét. - Elmegyek gyógynövényeket gyűjteni, te addig maradj itt – állt fel. Megragadta fegyvereit és kimászott az üregből. - Azonnal jövök. - némán bólintottam, ő pedig sarkon fordult és elment. Percekig csak ültem és vártam ott. Egyszer-egyszer tüsszentettem, és még jobban magamra húztam a fehér anyagot. Hamarosan feltűnt a horizonton rengeteg gyógynövénnyel kezében. Megérkezett az üreg szájához, bemászott mellém, majd elfektetett és elkezdett gyógyítani. - Amint lehet el kéne menned egy hőforráshoz.
-Tudom – bólintottam – már gondoltam rá, de nem valószínű, hogy ilyenkor találok... - egyetértően bólintott. - Mindig is tiszteltem és felnéztem a papnőkre.  - váltottam hirtelen témát. Kérdőn rámtekintett. - Mindig segítenek az embereken, kedvesek, erősek és segítőkészek. - nem szólt semmit, csak folytatta a kúrálást. - Mondd csak... biztosan nincs szükséged a felsődre?
-Miért kérdezed?
-Elég hideg volt a kezed... - tüsszentettem.
-Nem, nem kell. - mosolygott megnyugtatóan.  - Nem fázom. - némán bólintottam és tekintetem a plafonra szegeztem. Több percig néma csend volt, majd mikor egy újabb növényt emelt maga elé kérdőre vontam:
-Az mire jó?
-Csökkenti a  lázat. - hatalmasat tüsszentettem. - Elég rendesen megfáztál... - állapította meg.
-Lehet... - futó mosoly jelent meg szája szélén.
   Az egész nap azzal telt, hogy gyógyított engem. Minden gyógynövényre rákérdeztem, ő pedig mindenre készségesen válaszolt. Éjszakára -ha lehet- még jobban betakart a ruhával.
   Másnap reggel sokkal jobban éreztem magam, hála neki. A  következő gyógynövénygyűjtő útjára én is elkísértem, hogy tanulhassak. Egyszer megtámadtak minket, ő azonban fölényes győzelmet aratott a démon felett, így nyugodtan haladhattunk tovább előre. Visszamentünk a „menedékhelyünkre” és számba vettük a növényeket.
-Mióta érdekelnek a gyógynövények? - kérdezte hirtelen.
-Már elég régóta. Mindig is érdekelt a gyógyítás. - mosolyogtam rá. Ő is viszonozta ezt a cselekedetemet, majd egy meglepő dolgot kérdezett:
-Szeretnéd, hogy tanítsalak? - először csak elképedve néztem mosolygó arcára, majd fél perc múlva sikerült kinyögnöm egy „igen”-t. - Rendben. Akkor minden tudásom átadom neked. - széles mosoly terült szét arcomon, és örömtelin bólintottam. - Majd szerzünk neked is fegyvereket. De először a gyógynövényeket kell megismerned.
-És mondd csak... - kérdő tekintettel nézett rám – Segítettél nekem, de még egymás nevét sem tudjuk...
-Kikyou. - mosolyodott el ismét.
-Sakura. - követtem példáját és én is mosolyogni kezdtem.
   Napokig mesélt nekem a gyógynövényekről és a spirituális erőről. Igyekeztem mindent észben tartani. Néhány nap múlva elhagytuk az üreget és útnak indultunk. Míg sétáltunk leellenőrizte a tudásomat a gyógynövényekkel kapcsolatban. Utunkba akadt egy halott rablóbanda, akiket lefejeztek, így én is fegyverhez jutottam. Egy idő után már ruhám is volt. Ha megtámadtak minket, akkor rám hagyta a feladatot, hogy harcoljak. Csak akkor segített, mikor kezdett nagyon elmérgesedni a helyzet. Jó tanárom volt, azonban kicsit furcsálltam, hogy néha éjszakánként elmegy.
   A  ma éjszaka azok közé tartozott, mikor velem marad. A tűz vidáman ropogott előttünk. Egymással szemben ültünk, hogy azonnal észrevegyük, ha megtámadnak minket. Habár érzékeltük, ha közeledett egy gonosz aura, jobban éreztük magunkat, ha „mindenfelé látunk”. Mivel már több mint fél éve együtt utaztunk, elég jól ismertük egymást. Így azt is láttam, hogy valami nyomja a  lelkét. Úgy döntöttem, hogy ezúttal rákérdezek. Már több napja, sőt, hetek óta látom őt ilyen nyugtalannak. Nagy levegőt vettem és belekezdtem:
-Valami baj van? Elég nyugtalannak tűnsz... - néztem rá félénken. Szótlanul bólintott, majd válaszolt:
-Tudod, van valami, amit nem mondtam el neked. Valami velem kapcsolatban. Nem tudom, mit fogsz szólni hozzá. - tekintetét mélyen belefúrta az enyémbe és várt még egy kis ideig, csak aztán folytatta: - Nem vagyok igazi ember. Szellem sem vagyok, azonban teljesen ember sem...
-Az... hogy lehet...? - képedtem el.
-Én már ötven éve meghaltam. Egy Urashue nevű szellem azonban megszentségtelenítette a sírom;  vett a földjéből és a csontjaimból és új életre keltett.
-Értem. Szóval ezért volt akkor hideg a kezed? - némán bólintott.
-Mit szólsz hozzá? Félsz tőlem? - nézett rám félénken.
-Nem, dehogyis – ráztam a fejem. - Miért félnék? - mosolyogtam kedvesen.
-Egyszer egy faluban úgy éreztem, hogy megtaláltam a helyem. Szeretem a gyerekeket, és ott volt egy kislány, aki nagyon közel került hozzám, azonban meglátott engem, ahogy a lélekrablóim adnak nekem lelkeket...
-És gondolom félni kezdett tőled... - néztem rá szomorúan. Némán bólintott és keserű tekintettel nézett a táncoló lángokba. Nem bírtam tovább és felálltam, odasétáltam mellé, majd vigasztalóan átöleltem. Tudtam, hogy ez sokat jelent neki. - Ezzel sok minden világossá vált előttem. Többek között az is, hogy akkor miért éreztem úgy, hogy valamit nem mond el nekem...
-Köszönöm. - szólalt meg hirtelen.
-Mit? - engedtem el.
-Hogy itt vagy nekem. Ez kedves gesztus volt. - mosolyodott el.
-Nem tesz semmit. Részben feladata egy papnőnek.
-Tudod... van itt még valami... ami nyomja a lelkem... - nézett le szomorú tekintettel a földre.
-Mi az? - fürkésztem üres tekintetét.Kép
-Van egy félszellem, Naraku a neve. Biztosan hallottál már róla – rám nézett én pedig igenlően bólintottam – nos..., tudod élt egy Onigumo nevű bandita, akit én ápoltam. Soha többé nem volt képes mozogni, így mindig egy barlangba mentem és ott gondoskodtam róla. Ő szerelmes lett belém, ez azonban viszonzatlan volt, mert nekem egy InuYasha nevű félszellem tetszett. - a hangja kicsit megremegett mikor kimondta a nevét – Így féltékeny lett és felajánlotta a testét a barlangban tanyázó szellemeknek, cserébe azt kérte, hogy állítsák őt talpra. InuYashával megállapodtunk, hogy elviszem neki a Shikon no Tama-t, hogy emberré válhasson. Mikor úton voltam felé, megtámadtak. InuYasha volt az, legalábbis egy ideig ezt hittem, azonban kiderült, hogy Naraku volt az, aki a néhai Onigumo-ból jött létre. Felvette InuYasha alakját és csak hogy összeugrasszon minket halálos sebet ejtett rajtam, InuYashát pedig rávette, hogy menjen el a faluba és lopja el a Shikon no Tama-t. Utolsó erőmmel még egy fához szögeztem őt, aki így mély álomba szenderült.
-Ez a Fūin no Ya, igaz? - némán bólintott és folytatta:
-A húgomnak, Kaedének megmondtam végső akaratomat; hogy a testemmel együtt égessék el az ékkövet, hogy ne kerüljön rossz kezekbe. Ez tűnt az egyetlen lehetséges megoldásnak. Azonban egy Kagome nevű lányban újjászülettem, aki örökölte a képességeimnek egy részét, többek között az ékkőszilánkok érzékelését és látását, képes használni a Hama no Ya-t és tisztító erővel is rendelkezik. És úgy, mint én, szerelmes InuYashába. Neki pedig az a lány legalább annyira fontos, mint én.
-És ez bánt, igaz? - kérdeztem szomorúan.Kép
-Nem csak ez. - fordította el fejét. - Féltékeny rám, mert InuYasha engem is szeret. Zavar, hogy nem veszi észre, hogy enélkül is mennyi mindene van: van családja, és normális életet élhet. Mindene megvan, amiről én akkor álmodoztam, amikor még éltem. Mondhatni, hogy mindent, amire vágytam a reinkarnációm kapta meg. Ráadásul ha tovább élhettem volna én magam gyógyítottam volna meg InuYasha lelkét. Azonban ezt is a reinkarnációm tehette meg...
-Ez olyan igazságtalanság... Te meghaltál egy értelmetlen dolog miatt, végigszenvedted az életed, és mégis te vagy az, aki rosszul jár... - szorítottam ökölbe kezemet. Nem szólt semmit, csak alig észrevehetően bólintott egyet, majd elterelte a témát:
-Gondoltam jobb, ha mindent tudsz rólam. Holnap megmutatom, hogy koncentráld a spirituális erődet különféle tárgyakba.
-Nem csak a nyílba lehet? - kérdeztem meglepetten. A fejét rázta. - Érdekes – mosolyogtam. - Remélem hamar jobb kedve lesz... érzem a feszültséget a levegőben. Most bizonyára borzasztóan szenved és őrlődik magában. - a mosolyom továbbra is díszítette az arcom, azonban tudtam, hogy szemeimből ki lehet olvasni az emiatt érzett fájdalmat. Láttam rajta, hogy észre is vette.
-Aludjunk. - bólintottam, visszamentem a helyemre, a tűz másik oldalára, helyet foglaltam Kikyouval szemben és kisvártatva mindketten elaludtunk.

||. Fejezet – Shikigami



Másnap reggeltől Kikyou lélekrablói is velünk tartottak. Újabb hónapok teltek el. Már szinte mindent tudtam amit ő. Az egyetlen dolog, ami nem ment, az az ékkőszilánkok érzékelése és látása volt.
-Akkor most mi lesz?
-Meg tudjuk oldani. Mint minden mást. - mosolygott.
-„Mint minden mást”? - néztem rá értetlenül.
-Tudod nem minden papnő képes használni a Hama no Ya-t.
-Akkor én miért...?
-Ez az egyik előnye annak, hogy ötven éve én voltam az, aki őrizte a Shikon no Tama-t.
-Ezt... nem értem...
-Az, hogy képes vagy úgy használni a spirituális erődet, ahogy én, annak köszönhető, hogy imádkoztam.
-Tehát... mivel te őrizted az ékkövet... azért vannak ezek a képességeid...? - helyeslően bólintott – És meg tudod ezt osztani azzal, akivel szeretnéd?
-Nem mindenkivel, csak aki érdemes rá. Azzal, akinek elég tiszta a lelke. - boldog mosoly futott végig arcomon. - Kezdjünk is hozzá. - bólintottam és követtem.
Néhány óra múlva az éjszaka sötétjében Kikyou boldogan kijelentette, hogy a „szertartás” befejeződött.
-Természetesen ezt a képességedet is fejlesztened kell. Kagoménak nem volt rá szüksége, mert ő ezt örökölte, azonban neked kell.
-Rendben. - bólintottam. Az egyik shikigami közelebb jött, majd miután egyszer leírt körülöttem egy kört Kikyouhoz ment. Ő egy ideig néma csendben volt, majd megszólalt:
Kép -Értem. Tehát InuYasha és a csapata a közelben vannak. - hirtelen rám nézett. - Valami baj van?
-Csak... egy furcsa érzés fogott el...
-Az bizonyára az ékkőszilánkok miatt van, amelyek Kagoménál vannak. - állt fel mellőlem. Tekintete a távolba révedt. Abba az irányba, amerről a shikigami is jött.
-Bizonyára arra vannak InuYasáék.- keserű tekintettel néztem Kikyoura, majd lágy hangon megszólaltam: - Menj csak. Szerintem InuYasha sem bánná, ha találkozhatna veled...
-Nem lehet...
-Miért? Hiányzik, nem? Látom rajtad.
-Nem... - erősködött tovább, azonban láttam a szemében, hogy megadta magát.
-Ebben nincs semmi helytelen. Higgy nekem. Ismerem a történeted, én már csak tudom – mosolyogtam rá biztatóan. Kedves mosollyal viszonozta nekem ezt, majd elindult.
-Mindjárt jövök. - mosollyal arcomon bólintottam és még egy „köszönömöt” leheltem utána. Mosolyogva néhány pillanatra hátrafordult, majd ismét előre nézett. Néhány shikigamija követte, azonban egy részük velem maradt.
-Szegény lány... - suttogtam. - Mennyit szenvedett és még így sem kapta meg mindazt, amire vágyott... még most is ő az, aki őrlődik... - szomorúan néztem még utána egy darabig, majd az egyik shikigami közeledett felém. Ránéztem, nem értettem mit akar. Azonban felismertem. Az volt, amelyik hozta az üzenetet Kikyounak. Ismét leírt körülöttem néhány kört, majd megállt előttem. Egy ismeretlen erő által hajtva felemeltem jobb kezemet, amelyre az rászállt. A vékony lábacskái csikizték kézfejem. Hirtelen meghallottam valamit. Valamiféle suttogást. Beletelt egy kis időbe, míg rájöttem, hogy a shikigami beszélt hozzám. Megismételte:
-Kagoménak ismét feltűnt, hogy InuYasha furcsán viselkedik. Gyanakodni kezdett. Követni fogja őket.
-Köszönöm. - mosolyogtam a lényre. - Megyek, teszek ellene valamit. Ez a legkevesebb, amit tehetek Kikyouért. És hogy kifejezzem a hálámat. Mit is mondott?...

 

|||. Fejezet – Szerelmi háromszög... és a segítő


-”Azonban egy Kagome nevű lányban újjászülettem, aki örökölte a képességeimnek egy részét, többek között az ékkőszilánkok érzékelését és látását, képes használni a Hama no Ya-t és tisztító erővel is rendelkezik.” Ezt mondta. Akkor valószínűleg nála vannak az ékkőszilánkok is... - az erdőben míg sétáltam figyeltem, hogy érzem-e a szilánkok jelenlétét. Egy ideig semmit sem éreztem, azonban hamarosan belém fészkelte magát valami. - Ez lesz az! - futni kezdtem a megfelelő irányba. Hamarosan feltűnt egy furcsa ruhába öltözött lány. - Ő lenne az...? - gondoltam. Mintha csak hallotta volna a kérdésemet és válaszolni akarna, megszólalt:
-Erre jött el InuYasha... erre kell lennie... - megvártam, míg elindul, majd a fák között halkan előrefutottam és nyugodtan kisétáltam elé. Mikor észrevett rögtön kérdőre vont:
-Te ki vagy?
-Az nem érdekes. - közelebb jött, én pedig a homlokához érintettem két ujjam.
-Ez mi? Jaj, ne! Megint. Úgy, mint akkor Kikyou, most ő is megbénított. Képtelen vagyok megmozdulni.Kép
-Ez egy fontos dolog. Tudod nem szeretném, ha akadékoskodnál. Ennyi Kikyounak is jár. Örülj neki, hogy te vele utazhatsz. - szigorú tekintettel néztem rá, ő pedig úgy, mint aki a halált várja. - Most miért néz így rám? Nem fogom megölni. Eszem ágában sincs. Papnő vagyok, nem gyilkolok, csak gonoszat. Le kell nyugtatnom, mert zavar, hogy így néz rám. Ne aggódj, nem foglak bántani. - hogy ezt nyugtázzam eleresztettem egy lágy mosolyt.
-Akkor miért vagy itt?
-Szerintem pontosan tudod. - néztem rá szigorúan. Válasz helyett csak lehajtotta fejét, tekintetét pedig a földre szegezte.
-Kérlek... engedj elmennem. - a fejemet ráztam. - Nagyon fontos lenne... meg kell védenem valakit.
-Nem foglak elengedni. Legalábbis egy ideig még biztosan nem. Nem fogom hagyni, hogy ismét keresztbe tegyen Kikyounak. Hm? Ez mi? Gonosz aurát érzékelek. - körbenéztem, azonban semmit sem láttam. - Nem érdekes. Mindenesetre ezt a lányt, Kagomét, itt fogom tartani. Akkor is, ha megtámadnak. - ismét rászegeztem tekintetem.
-Kérlek... - kezdte újra – meg kell védenem InuYashát. Kikyou megölheti... - még mindig a fejemet ráztam.
-Ha Kikyou ezt akarja, akkor én ezt elfogadom. Semmi közöm hozzájuk. Végül is ő az, akibe eredetileg szerelmes volt InuYasha. És nem is ismerem azt a hanyout.
-Legalább szólalj meg. Kezdesz megrémíteni. Hogy ilyen szótlan vagy... - nézett rám félénk tekintettel.
-Nincs mit mondanom. - hiába mutattam ki, hogy esélye sincs a menekülésre egészen addig, míg Kikyou InuYashával van, tovább erősködött:
-Te ismered Kikyout, ugye? - nem válaszoltam neki. - Nem ismerheted eléggé. Bármit megtenne... InuYashával... - nem igazán figyeltem rá. Sokkal inkább foglalkoztatott a tény, miszerint a közelben van egy démon.
-Az aura borzasztóan szennyezett. Ártó kisugárzása van. Nagyon nem tetszik ez nekem... - ismét gyanakvó tekintettel körbenéztem. - Várjunk csak... nem most érzem ezt először... - gondoltam vissza. -  Talán Kikyoutól akarhat valamit...? - hirtelen a hátam mögött éreztem, közvetlen közelről. Hátat fordítottam, azonban nem volt ott semmi.
-Mi a gond? - kérdezősködött Kagome.
-Te nem érzed? Érdekes... Pedig te is papnő vagy...
-Micsodát?
-Tényleg nem érez semmit? Biztosan Kikyou reinkarnációja? Jobb lesz, ha védőfalat emelek...

***


-Kikyou... - InuYasha döbbenten nézett halott szerelmére. A lány nem szólt semmit, csak mélyen a hanyou szemébe nézett.
-Gonosz jelenlétét érzem. De most nem szabad ezzel foglalkoznom. - figyelmeztette magát. - Mégis... olyan ismerős... InuYasha... - a hanyou figyelni kezdett – Te nem érzed?
-Micsodát? - a papnőnek mosoly jelent meg szája sarkában.
-A gyilkosomat...

|V. Fejezet – Igazi vagy nem?


-Naraku? - kapott észbe. Kikyou csak lehunyta szemeit és keserűen mosolygott. Suhogást hallott, majd mikor ismét kinyitotta szemeit, a hanyou ott állt előtte. A következő pillanatban pedig már a karjaiban volt.

***


-Ez annak a mocsoknak a szaga... - szegte magasba a fejét. Felállt eddigi nyugodt üléséből, majd közölte útitársaival, hogy ő egy időre most elmegy.

***


-Nagyon nem tetszik ez nekem...
-Micsoda? Egyre jobban megrémiszt a hallgatásod...
-Ártó aurát érzek. Te nem? - néztem rá meglepetten.
-De igen, érzem... de nem tudom, hogy ki lehet az...
-Az aura borzasztóan be van szennyezve. Talán mégsem a védőfal emelése a legjobb taktika. Talán jobb lenne, ha támadnék. Ötleted sincs, hogy ki lehet? - szegeztem Kagoménak a kérdésem.
-Egy van... Talán Naraku...
-Narakut mondtál? Elképzelhető, hogy ő az. Nem. Teljesen biztos. De akkor mi ez a különös érzés...? Szerencse, hogy neki is van fegyvere. - vándorolt tekintetem a Kagome hátán függő íjra és nyilakra.

***


-Egyre közelebbről érzem... Már nincs messze. Tudom. - a magasban repülve a Hold fénye megvilágította alatta a fákat.

***


Feloldottam a varázslatot, és elvettem homlokáról a két ujjam.
-Köszönöm – mosolygott hálásan. Nem szóltam semmit, csak a magasba emeltem fejem. - Az nem...? - nézett elgondolkodva Kagome az árnyra. Az ereszkedni kezdett, majd tőlünk néhány méterre ért földet.
-Ki vagy? - vettem bal kezembe az íjamat. Mikor megfordult egy nyílvesszőért nyúltam, kifeszítettem és célba vettem.
-Ő SesshouMaru. InuYasha bátyja. Nem kell félned tőle. - mosolygott Kagome.
-Hm. - a danyoukai elfordította a fejét. A nyilamat visszatettem a tartóba, az íjat pedig visszaakasztottam a vállamra. Gyanakvó tekintettel néztem a hátam mögé.
-A gonosz aura hatalmas. - A danyoukai visszanézett ránk.
-Naraku az. - bólintottam, ezzel jelezve, hogy tudom. A testemmel is elfordultam, majd Kép elindultam abba az irányba, amelyben a gonosz jelenlétét éreztem. Alig haladtam el tőlük pár méterre egy árny suhant el előttem. Megtorpantam, és körbenéztem. A hátam mögött hallottam valamit. Egy pillanat alatt megfordultam, és megláttam egy fehér páviánt.
-Ő nem az, aminek tűnik. - felé nyújtottam kezeimet, megragadtam a jelmezt és a spirituális erőmmel kétízben megsebeztem. Halk nyekergéseket hallottam, majd mikor eleresztettem a kezeim helyén a fehér páviánbőr eltűnt, csupasz felkarját lehetett csak látni. Hirtelen egy nyúlvány bukkant elő a jelmez alól. Szerencsére gyorsan kapcsoltam és az íjjal védekeztem. Naraku egy nagyobb ugrással elhátrált tőlem, én pedig megragadtam egy nyilat és kifeszítettem. - Megvan, célba vettem. - elengedtem a nyilat, amely kék fényben felizzott és szélsebesen vágtázott a félvér felé.

***


-Menjünk. - mondta Kikyou, majd elindult be az erdőbe. InuYasha gondolkodás nélkül követte őt. Szorosan mögötte lépdelt, nem akarta, hogy bármi baja essen. Mikor megérkeztek csak azt látták, hogy Naraku és SesshouMaru viaskodnak egymással.
-Ilyen még nem fordult elő... -gondoltam – Még nem volt olyan, hogy bárki is megmenekült volna... Ráadásul majdnem megsebeztem SesshouMarut is...
-Naraku! - üvöltött dühösen InuYasha. Mikor odanéztünk ő már kezében a Tessaigával rontott a hanyou felé.
-Kikyou! - hasított bele Kagoméba. Fájdalomban úszó tekintettel nézett a halott papnőre, és tudatosult benne, hogy igaza volt: InuYasha ismét hozzá jött. És én pedig segítettem neki.
-Kikyou! - kiáltottam. Ő felém fordult és szolidan mosolygott.
-Látom tényleg fejlődött. Nem is rossz. - nézett a  megrongált páviánöltözékre. - Eléggé megsebezte. De vajon ő is érzi azt, amit én...? Mindjárt kiderül. Jön. - tekintetét ismét rám szegezte. Mikor odaértem, azonnal kérdőre vontam:
-Mi történt?
-Semmi. Megéreztem Naraku ártó auráját és idejöttem. Látom már megsebezted.
-Igen...  - mosolyogtam. - Én is érzem a szennyezett kisugárzást, de van még valami... - elégedetten elmosolyodott és bólintott:
-Tehát te is érzed. Ennek nagyon örülök.
-Kaze no Kizu! - kiáltott InuYasha, majd Naraku felé vadul vágtázó fénynyalábok tartottak. Az egy könnyed ugrással hárította a csapást, mivel azonban a levegőben képtelen volt helyet változtatni, SesshouMaru elrugaszkodott, kecsesen felugrott a hanyou mellé és belevájta mérgezett karmait. Erős mérge egy helyen szétmarta a már így is eléggé megtépázott ruhadarabot. Naraku azonban ezt nem hagyta ennyiben. Egy nyúlványa SesshouMarura támadt. Én nem ezt nem hagytam figyelmen kívül és egy nyílvesszővel megakadályoztam, hogy átfúrja a danyoukai testét. Cselekedetemet Kikyou elismerő mosolya pecsételte meg, aminek nagyon örültem. Kagome is előhúzott egy nyilat , kifeszítette és lőtt. Ugyan célt tévesztett, a félvért mégis megsebezte.
-Meidou Zangetsuha! - hangzott SesshouMaru hangja. A telihold alakú alvilágkapu fenyegetően gyorsan közeledett felénk. InuYasha azonban elénk ugrott és megragadott minket. Néhány méterrel arrébb tett le, majd bátyjára rivallt:
-Te idióta! Könnyedén megölhetted volna őket is!
-Hagyd! - szóltam rá – Naraku is ebben az irányban volt. Nem szándékosan célzott ránk. - Kép SesshouMaru száján halvány mosoly jelent meg.
Kikyou is elővett egy nyílvesszőt és rálőtt a hanyoura, aki így ”megszabadult” bal karjától. A következő nyíl hozzám tartozott, amely a gonosz félvér bal vállába ütött lyukat. A kegyelemdöfést SesshouMaru adta meg, aki a korbácsával kettéhasította a még emberinek mondtható testrészt. Naraku teste felizzott, a következő pillanatban pedig egy bábu hullott a fűre.
-Csak egy szellembábu volt... Akkor ez a magyarázata annak, hogy miért volt olyan különös érzésem vele kapcsolatban...
-Pontosan. - helyeselt Kikyou – Menjünk. - sarkon forult és elindult be az erdőbe. Még vetettem egy futó pillantást a danyoukaira, majd a tanárom után eredtem. - Ez a magyarázata annak is, hogy miért nem volt nála az ékkő. Tudod ő mindig magánál hordja.
-Értem. - bólintottam.
-Gratulálok. - mosolygott elismerően. - Nagyon ügyes voltál. Sikerült súlyosan megsebezned a testét.
-Köszönöm.
-Nekem is köszönetet kell mondanom neked, amiért feltartóztattad Kagomét.
-Honnan tudsz róla...? - képedtem el.
-Miközben mentünk a csatatér felé az egyik shikigami mesélt nekem egy kicsit.
-Oh... - mikor visszaértünk a jelenlegi táborhelyünkre meggyújtottuk a már előre összegyűjtott fákat. Letelepedtünk a tűz mellé, majd hamar álomba szenderültünk.

V. Fejezet – Konfliktus


Másnap reggel korán ébredtünk. Úgy döntöttünk, hogy elmegyünk Kikyou húgának, Kaedének a falujába.

***


-Elmegyek...
-Tessék? - képedt el a hanyou.
-Ismét csak Kikyouval foglalkoztál... tudod ez engem nagyon bánt... ezért... egy időre inkább hazamegyek... - fordított szomorúan hátat Kagome InuYashának.
-Várj! - a hanyou megpróbálta megállítani a lányt, mindhiába. Az hajthatatlan volt. Ezúttal mélyen a szívébe talált a dolog.
-Még egy másik lány is volt vele... Nem tudom mi lehet a neve, de ő is nagyon hasonlított Kikyoura... Ki tudja... talán csak idő kérdése és rá is felfigyel InuYasha...  - mélyet sóhajtott, felült a bringájára és elkerekezett.
-Pontosan mi is történt most közted és Kikyou közt? - hajolt közel hozzá Miroku.
-Kagome ezúttal nagyon levertnek tűnt. Valami komoly lehet. - csatlakozott Sango is.
-Semmi sem történt, mert Naraku megjelent.
-De akkor Kagoménak mégis mi baja lehet? Valamit mindenképpen elkövettél, ami így szíven ütötte...- győzködte Sango.
-A legokosabb az lenne, ha utána mennél és bocsánatot kérnél tőle. - mondta ki a nyilvánvaló tényt a szerzetes.
-De ha egyszer azt sem tudom mit tettem...
-Akkor is meg kell tenned. - szögezte le Sango.
-InuYasha...
-Hm? - fordult unottan perverz barátja felé.
-Azt mondod, hogy semmi olyan nem történt köztetek. Tehát szerelmi szál sehol. De akkor miért volt ilyen lehangolt Kagome?
-Én is ezen gondolkozom, nem tűnt fel?!? - kelt ki magából.
-Azt mondtad, hogy Naraku is feltűnt... - emlékeztette őket a szellemirtó.
-Csak egy szellembábu volt. - köpte oda neki.Kép
-Ha esetleg Kikyou védelmére koncentráltál és megmentetted... lehet, hogy ezért ilyen szomorú most Kagome. Mert nem szerinte nem figyeltél rá eléggé.
-Ez igaz... nehezemre esik, de be kell vallanom magamnak, hogy egyáltalán nem foglalkoztam akkor vele. Csak Kikyouval törődtem... - mélyedt bele az emlékbe.
-Szóval így van. -állapította meg a taiya.
-Micsoda?!? Hagyjuk ezt, mindent összekuszáltok... - ugrott el tőlük méterekre az egyre idegesebb InuYasha.
-Utána fog menni. - osztotta meg a tényt Miroku Sangóval, aki egyetértően bólogatott.
-HALLOM ÁM!! - rivallt rájuk messziről InuYasha.

***


Kikyouval lassan ügettünk. Nem siettünk különösebben sehová. A shikigamik hűen követtek minket, mint mindig. Mikor beértünk a faluba Kaede örömmel fogadott minket. Behívott a kunyhójába, megkínált minket teával, majd megszólalt:
-Ő kicsoda, nővérem? - utalt rám.
-Sakura. - mosolyodott el. - A tanítványom.
-Hasonlítotok... - állapította meg az idős miko.
-Igen. - kortyolt bele teájába Kikyou.
-És minek köszönhetem a látogatásotokat?
-Csak gondoltam ideje lenne meglátogatnom az egyetlen rokonomat. - nézett húgára.
-Szerintem titokban azt remélte, hogy InuYashát is itt találja. - nézett elgondolkodva Kaede.
-Letelepedhetnénk itt egy időre? - kérdezte hirtelen.
-Természetesen. Ameddig csak akartok, maradjatok. - mosolygott kedvesen.
-Köszönjük – szólaltam meg én is.

***


-Nem hiszem el, hogy megint csak vele törődött... Habár én nem voltam veszélyben, azért örültem volna neki, ha rám is rám nézett volna, mikor a bátyja a Meidou Zangetsuha-t használta... Legalább megjátszhatta volna, hogy egy kicsit érdeklem... - annyira belemélyedt a gondolataiba, hogy nem figyelte az utat, így egy hatalmasat esett a bicajával. Legurult egy dombról, beütötte a fejét egy kisebb kődarabban és elájult.
Néhány óra múlva ébredt csak fel. Először fogalma sem volt arról, hogy hol van. A parázsló alkony lobogott a feje felett. Körbenézett és hamarosan észrevett valakit.
-SesshouMaru...? - a danyoukai Kagoméra nézett majd ismét az égre szegezte tekintetét. - Hogy kerülök ide?
-Legurultál a dombról, beverted a fejed, és ahogy az várható volt elájultál – összegezte röviden.
-És te idehoztál? - választ nem kapott. - Tehát  igen. - lágyan elmosolyodott, nyújtózkodott egyet, majd felállt és odasétált a tőle pár méterre egy fa tövében ülő danyoukaihoz. Arcizma sem rándult, mikor a lány leült mellé. Továbbra is csak a vöröslő eget pásztázta.
-Vajon hol lehetnek most...? - mélázott a férfi.

***


-Valami baj történt? - futottunk oda Kikyouval egy kunyhóhoz. - Csörömpölést hallottunk.
-A... a férjem egyszer csak... elájult...  - rémüldözött az asszony.
-Megyek, hozok gyógynövényeket. - hangom most komoly volt. Kikyou bólintott, majd leguggolt a férfi mellé. Én sarkon fordultam, gyorsan megragadtam egy kosarat, és rohantam az erdőbe. Kisvártatva félig meg is telt a kosár, azonban tudtam, hogy ennyi még nem lesz elég, így tovább kerestem. Elgondolkodva mentem tovább. - Mit is mondott Kikyou? Még milyen gyógynövények jöhetnek ilyenkor szóba...? - Gyorsan számba vettem, hogy eddig milyeneket gyűjtöttem, majd a hiányosságokat is pótoltam. Már csak egyfajta hiányzott, azonban fogalmam sem volt, hogy merre keressem. Pár perces séta után végre rábukkantam. Egy fa tövében volt. Vidáman odaszaladtam és nekiestem a növénynek. Eléggé meggyűlt vele a bajom, a gyökerei ugyanis borzasztó erősek voltak. Mikor végre sikerült teljesen a felszínre hoznom a hirtelen „súlytalanság” miatt hátrabuktam és lezúgtam egy dombon. Hason feküdtem, majd mikor megbizonyosodtam arról, hogy biztos talajon vagyok kinyitottam szemeimet. A kezemben tartott növényre néztem, megelégedetten elmosolyodtam, majd felültem. - Nem vagyok itt egyedül – hasított belém – Ismerős ez az aura... - mikor megfordultam megbizonyosodhattam az igazamról: Kagome és SesshouMaru volt tőlem nem messze. - Hogy őszinte legyek, kicsit zavar, hogy egymás mellett ülnek... de hát SesshouMaru nem a szerelmem... - álltam fel. - Nem kéne, hogy zavarjon. - levettem róluk tekintetem, beletettem a kosárba a gyógynövényt a többi közé, majd hátat fordítottam és elindultam fel a dombon.
-Papnő... - csengett a danyoukai fagyos hangja. Visszanéztem rá, majd megszólaltam:
-Sajnálom, sietnem kell. - megejtettem egy gyors mosolyt, majd tovább másztam. Egy-két perc múlva a domb tetejére toltam fel magam. Gyorsan felpattantam és elszeleltem. Noha zavart, hogy kettesben hagyom őket, aggódtam az emberért is.
Mikor megérkeztem azonnal hozzáfogtunk a gyógynövények igénybe vételéhez. Míg én távol voltam Kikyou megállapította, hogy mi a férfi baja. Előkerestük a szükséges növényeket, majd nekiálltunk a gyógyításnak.

***


-Merre lehet most? - ismét a levegőbe szimatolt. - Megvan! - lódult meg ismét. Fejében csak úgy kavarogtak a gondolatok. Meglehetősen idegesítő emlékek is eszébe jutottak, melyek most nagyon nem hiányoztak neki. Csak idegesebb lett tőlük. „Utána fog menni. - osztotta meg a tényt Miroku Sangóval, aki egyetértően bólogatott.
-HALLOM ÁM!!” - Azok a kis... ha visszamegyek jól megleckéztetem őket... - ígérte meg magának - „Megmondtam, hogy nem fogja tudni megállni. Nagyobb szoknyapecér, mint én – vigyorgott Miroku.” - Na persze... nála nagyobb aligha létezhet... ezt még megbánja... azt hitte, hogy nem hallom... - szorította dühösen ökölbe kezét. - Itt véget ér a nyom. -állt meg. - Ez Kagome bringája. Csak nem esett valami baja? - hirtelen megütötte fülét egy jól ismert hang. A hangforrás irányába sietett, majd meglátta a bátyját, mellette pedig Kagomét.
-SesshouMaru!- kiáltott oda neki. Ő csak vetett rá egy megvető pillantást, a mellette ülő lány pedig meglepetten szólt:Kép
-InuYasha... hogy kerülsz te ide...? Megmondtam, hogy nem állok az utatokba Kikyouval.
-Végre itt van érte. Már kezdett az idegeimre menni az a halandó lány. Habár Rin is sokat beszél, az mégis más... - mikor Kagome felállt SesshouMaru megkönnyebbülten felsóhajtott. A lány tétován lépdelt InuYasha elé. Az nem játszadozott tovább, felkapta és elment a bátyja közeléből. Dühös volt ugyan, de le kellett nyelnie a mérgét, mert nem akarta még jobban megbántani a lányt. Száját éppen szóra nyitotta volna, azonban mikor belenézett a lány ártatlan gesztenyebarna szemeibe minden visszafolyt belé.

***


-Hálásan köszönöm – hajolt meg az asszony.
-Ugyan, nem tesz semmit – mosolyogtam.
-Egy papnőnek ez a dolga – tette hozzá Kikyou. Elhagytuk a házat, és míg úton voltunk a mi kunyhónkba, hirtelen megszólalt: - Tudod... - rászegeztem tekintetem – Ez az a falu, aminek a papnője voltam. Itt minden ember ismer engem és nagyon hálásak.  - mosollyal arcomon bólintottam.
-Megértem. Biztosan rengeteget tettél értük. - némán bólintott majd rámvillantott egy mosolyt. - -Olyan szép a tavasz... - váltottam hirtelen témát.
-Igen, egyetértek. Nagyon szeretem. Ilyenkor nyílnak a cseresznyevirágok, azaz a sakura-k. - bólintottam majd folytattam:
-Mindig el szoktam menni sétálni, hogy kiélvezzem ezt az időszakot. Most is elmennék, ha nem túl nagy baj...
-Nem, semmi gond. Menj csak. Én sem szívesen szalasztanék el egy ilyen alkalmat. A cseresznyevirágzás nagyon szép látvány. - belépett a kunyhóba, és elvette tőlem a kosarat.
-Köszönöm. A gyógynövényekkel pedig kérlek várj. Segíteni szeretnék neked. Az rengeteg munka – bólintott majd megszólalt:
-Itt a húgom, Kaede. Ő is ismeri a gyógynövényeket. Nem kell sietned. - kedvesen rám mosolygott, meghajoltam majd sarkon fordultam és elmentem.
-Míg a gyógynövényeket gyűjtöttem láttam egy sakurafákkal borított mezőt... Merre is volt...?

***


-InuYasha... nem kellett volna idejönnöd... - kezdte a lány. - Megmondtam, hogy most egy időre visszamegyek a világomba.
-De Kagome... kérlek... félreérted...
-Micsodát? Legalább megjátszhattad volna, hogy egy kicsit én is érdekellek!! - kelt ki magából. - Legalább az én szemembe ne hazudj, mikor ezt mondod! - a hanyou erre nem tudott mit szólni. - Ha nincs több hozzáfűznivalód, akkor én indulnék...
-Kagome... nagyon sajnálom... ez... te is fontos vagy nekem...
-Úgy, mint Kikyou reinkarnációja vagy mint ékkőkereső. De gondoltál te rám valaha is Kagomeként? - az utolsó szóra nagy hangsúlyt fektetett.
-Akkor ha már mindenképpen elmész, és én nem tudok ellene semmit sem tenni, legalább azt mondd meg, hogy mit műveltél a bátyámmal?
-Nem beszélgethetek csak úgy azzal, akivel akarok?!? - mélyet sóhajtott – OSUWARI! - a hanyout a lánc úgy húzta a földre, mintha több tonnás lenne.
-Ezúttal egy nagyon erős „fekszik” volt... - nyögött a hanyou. Kagome dühösen hátrafordult, majd a kút felé vette az irányt. Hamarosan oda is ért, és habozás nélkül belevetette magát.

V|. Fejezet - Sakura


-Milyen gyönyörűek a cseresznyevirágok! - mosolyogtam. Élveztem, ahogy a szél az arcombaKép   fújja a finom virágszirmokat. A selymes érintésük simogatta arcom. Lágy mosolyom nem akart eltűnni. Kinyújtottam jobb kezem, hogy beleszálljon néhány kis tavaszi hópihe. Magam elé emeltem a kezem, kivettem belőle a virágot, amit a szél küldött nekem. A többi szirom tovarepült, én pedig a virágot magam előtt tartva mentem egy vastag törzsű fa alá. Lehuppantam a tövébe és szelíden ránéztem a kis virágra.
-Papnő... - szólt hirtelen valaki. Tekintetem a mező szélén álló alakra vándorolt.

***


-Be kell vallanom magamnak, hogy az egyik ok, amiért idejöttem, az az, hogy InuYashát lássam... másfelől viszont tényleg szerettem volna találkozni a húgommal is... - Kikyou gondolataiba belemélyedve rendezgette az említett személlyel a gyógynövényeket. - A harmadik ok az az, hogy egy időre jobb, ha letelepszünk egy faluban. Nem akartam idegenekhez menni, így inkább idejöttem. Remélem Sakurának is tetszeni fog itt...

***


-Üdv újra itthon! - köszöntötte családja Kagomét.
-Öhm... igen... sziasztok... - a lány kábán baktatott fel szobájába. - InuYasha... „ - Kagome... nagyon sajnálom... ez... te is fontos vagy nekem...” Na persze... legalább nekem ne hazudjon... amikor mindenki láthatja azt a nyilvánvaló tényt, hogy akkor én egyáltalán nem érdekeltem. - dühöngött magában. Leült az ágya szélére és kinézett az ablakon. - Kíváncsi vagyok most mit csinálnak  Sangóék... valószínűleg Miroku épp ebben a pillanatban kapott egy hatalmas pofont Sangótól...

***


-Sango... - simogatta arcán a piros tenyérnyomot Miroku.
-Csak azt kaptad, amit megérdemelsz – húzta fel az orrát a taiya.
-Na de kérlek... - ez egy hatalmas baklövés volt, ugyanis a lánynak már annyira elege volt belőle, hogy most a  Hiraikotsu -t lendítette, és azzal kapott egy nagyot a kéjenc a fejére.
-Még meddig akarsz a könyörgéseddel fárasztani?! - kérdezte tőle ingerülten Sango. - Hányszor kell még elmondanom neked, hogy nem mehetsz be a faluba, hogy egy lány gyereket szüljön neked?!

***


-Ki az? - kérdeztem. - Olyan ismerős ez az aura... - a sötétben nem láttam semmit. A Hold utolsó „C” alakú sarlója látszott csak. A csillagok ragyogtak a fejünk felett, gyönyörű szép csillagos éjszaka volt a mai.
-Szerintem már ismersz. - szólalt meg fagyos hangján.Kép
-SesshouMaru? - képedtem el. - Hogyhogy te itt...? - nem szólt semmit, csak közelebb jött. Tőlem néhány méterre állt meg, tekintetét az enyémbe fúrta és elmondta ittléte okát:
-Akkor nem hallgattál meg.
-Olyan fontos lenne? - válasz nem érkezett. A danyoukai csak elfordította fejét.
-Fogjuk rá...

***


-Most le kell nyugodnom. Aludnom kell, mert holnap suli. - feküdt el az ágyon. Keservesen próbált álmot erőltetni a szemére, azonban abból csak a könnyek folytak. A lány amennyire lehetett megpróbálta visszafogni a zokogását; nem akart senkit felébreszteni és nem is nagyon szerette volna megosztani másokkal a problémáját. - Habár a lányok biztosan észreveszik, hogy valami nincs rendben... És persze rögtön elkezdik majd boncolgatni... hamar eljutnak majd az „erőszakos fiúhoz” és csak róla fognak beszélni... Csak bírjam ki... - végül több órás szenvedés árán végre sikerült elaludnia.
Másnap reggel rögtön azután, hogy felébredt az ablakához ment, hogy leellenőrizhessen valamit.
-InuYasha nem jött értem... - állapította meg szomorúan. - Semmi nyomát nem látom annak, hogy itt járt  volna... - az íróasztalán csillogó ékkőszilánkokra irányult figyelme. - Ki tudja, talán oda kéne adnom neki őket... és akkor talán képes lennék egyszer elfelejteni őt.... Lehet, hogy most is Kikyouval van... Nem! Erre most nem szabad gondolnom! Tanulnom kell, mert lemaradtam. Az iskolában is koncentrálnom kell, nem hagyhatom, hogy eltereljék ezek a gondolatok a figyelmemet... - a szekrényéhez ment, kivett egy új egyenruhát, átöltözött és kifejezéstelen arccal lement a családjához. Helyet foglalt az asztalnál, egy szót sem szólt.

***


-Kikyou, egy időre elmegyek, rendben?
-Hová mész?
-Tegnap SesshouMaru felkeresett és megkért, hogy gyógyítsak meg egy kislányt. Elmondása szerint nagyon beteg.
-Most indulsz is, ugye? - némán bólintottam, felaggattam hátamra a fegyvereim és kiléptem a kunyhóból. Még egyszer visszafordultam, és a testvérpárhoz szóltam:
-Viszlát. - hajoltam meg – Sietek, amennyire tudok. - Kikyou szótlanul bólintott egyet, én pedig sarkon fordultam és követve SesshouMaru szavait, mentem a hozzájuk vezető úton.

***


-Kagome! - futottak felé integetve barátnői.
-Sziasztok – erőltetett arcára egy mosolyt.
-Hogy vagy a köszvényed?
-És az övsömöröd? - árasztották el azonnal kérdéseikkel.
-Nagyapa.. miért nem tudja egyszerűen azt mondani, hogy reumás vagyok vagy kiütésem van...? Remekül vagyok, teljesen felépültem – ezt a kijelentését megtoldotta egy, a tőle telhető legszélesebb mosollyal. - Induljuk, mert még élkésünk – hátat fordított és tovább sétált. A barátnői közrefogták és csak csacsogtak tovább. Kagome legnagyobb örömére pedig nem hozták fel a „bunkó fiú esetét”.
Az órák rettenetesen unalmasnak bizonyultak. Történelemből kapott egy ötöst a középkori Japánból való tökéletes felelésére. A tanárról ordított, mennyire meglepte a dolog, ugyanis Kagome legutóbbi kiruccanása a középkorban több mint másfél hónapig is eltartott.
-Kagome, nagyon ügyes voltál! - gratuláltak neki barátnői az óra után.
-Úgy mondtad, mintha te magad is ott lettél volna... - mosolygott Ayumi.
-Tényleg?... - húzta kínos mosolyra száját Kagome.
-Igen. Hé, amúgy láttátok a tanárt milyen meglepett volt? - mosolygott ravaszul Yuka.
-Igen, majdnem elnevettem magam – tört most ki Eriből a nevetés.
-Nehéz volt visszafogni – Yuka is csatlakozott a nevetéstől fulladozó barátnőjéhez.
-Hát igen, mitagadás, meglehetősen furcsa képet vágott... nem is csoda, ezúttal hosszú volt az ottlétem... - Kagome üres tekintettel nézett az asztallapra.
-Kagome! - a lány meglepetten nézett fel. - Hallottam, hogy jöttél iskolába... - vakargatta fejét a kissé zavarban lévő Hojo. A lány nem válaszolt semmit, csak némán bólintott.
-Most biztos az jön, hogy „nincs kedved eljönni velem valahová?” Gyorsan le kell lépnem, nem fűlik a fogam ahhoz, hogy megbántsam... Egy ideig mellőzni szeretném a fiúkat...
-Kagome, mondd csak...
-Bocsánat, mindjárt jövök. - állt fel. A négy barátja meglepetten nézett a teremből kisétáló lányra. - Csak egy kicsit egyedül szeretnék lenni...

V||. Fejezet – Rin


-Itt vagyok. - szólaltam meg. - Siettem, ahogy tudtam – szálltam le a barna lovamról. SesshouMaru nem szólt semmit, csak vetett rám egy fagyos pillantást, majd tekintetével rögtön válaszolt is a kimondatlan kérdésemre: „Merre van a kislány?” Odasétáltam, letérdeltem mellette, és megpróbáltam megállapítani, hogy mi lehet a baja. - Megfázott. - egy futó mosoly villant fel arcomon. - Pont mint akkor én... Elmegyek gyógynövényekért. - álltam fel.
-Mi a baja?
-Megfázott. - fordultam még vissza, majd továbbmentem az erdőbe. Elgondolkodva mentemKép tovább. - Milyen gyógynövényekre is volt szüksége akkor..? - kisvártatva az összeset a kezemben tartottam és mentem is vissza a többiekhez. - Még nem túl súlyos... alig egy-két napja kaphatta el a kislány... - mikor visszaértem már egy kis kobold és egy sárkányló is a helyszínen volt. A kis zöld lény megvető pillantásokkal irányomban nyugtázta, hogy eggyel több halandó van most körülötte, a kétfejű állat pedig csak a szemeit meresztgette. Nem foglalkoztam velük, csak letérdeltem a kislány mellé és belekezdtem a gyógyításba. Néhány pillanatban úgy éreztem, hogy elvesztem a tömérdek gyógynövény között, mintha a fejem teljesen üres lenne és csak kifejezéstelen arccal meredtem a körülöttem heverő növényekre. Azonban néhány óra múlva megelégedetten sóhajtottam fel. - Az első szakasz megvolna. Máris jobban néz ki. Nem olyan sápadt... - kedvesen mosolyogtam a kislányra és kerekded arcocskáját fürkésztem. Mintha csak felébresztettem volna a puszta tekintetemmel szemei megrebbentek és gesztenyebarna írisze előtűnt fekete pillái rengetege közül.
-Már épp ideje volt, hogy felébredjen. Több napja csak feküdt és alig moccant meg. - hallatott egy halk, megkönnyebbült sóhajtást a danyoukai.
-Ezt nem hiszem el! Meggyógyította! - tátotta el száját a kis kobold. - Pedig már hány papnőnek nem sikerült... A Nagyúr már vagy tízet is idehozott, de egyik sem tudott vele kezdeni semmit. Mindegyik csak mondta, hogy elmegy gyógynövényekért, azonban amiket hoztak teljesen használhatatlanok voltak. Nem tudtak velük mit kezdeni. És most ez a lány...
-Hol vagyok...? - csengett a kislány vékonyka hangja. Az első személy, akit meglátott én voltam. Kedvesen mosolyogtam rá, ő pedig felült.
-Várj, ne erőltesd meg magad – nyomtam vissza szelíden. A kislány vissza is feküdt, azonban nem a fűre, hanem a fejét az ölembe téve mosolygott rám továbbra is. Tüsszentett egy nagyot, én pedig elővettem a felsőm alól egy fehér anyagot, amellyel megtöröltem kissé izzadt arcát. - -A láza miatt verhette ki a víz. - megsimogattam a pirospozsgás arcát, majd a dayoukaihoz fordultam: - Amint lehet, el kéne vinni egy hőforráshoz. - a férfi csak biccentett egyet, én pedig felemeltem a kislány fejét, óvatosan a földre tettem és felálltam.
-Hova mész? - hideg hangja megfagyasztott.
-Bevizezem ezt a ruhát. Láttam innen nem messze egy kis patakot. Azonnal itt vagyok.
-Jaken! - szólt a kis szolgához. Az rögtön megértette mit akar gazdája, így készségesen odaszaladt hozzám, elvette a a fehér anyagot és elindult abba az irányba, amelyben én mentem volna. Visszasétáltam a vidáman mosolygó kislányhoz, fejét ismét az ölembe fektettem és simogattam az arcát.
-Rin vagyok. - szólalt meg hirtelen.
-Sakura – szolidan mosolyogtam.
Rövid időn belül Jaken is megérkezett a vízzel átitatott anyaggal. A kezembe nyomta én pedig összehajtogattam és Rin homlokára tettem.
-Azt hiszem már értem, miért nézett rám úgy Jaken. Bizonyára neki is a szívéhez nőtt a lány. Egy kicsit mindenképpen. - mosolyogtam – Hiába is tagadná, látszik rajta.  - a mosolyom most eltűnt - Valószínűleg már sokan megpróbálkoztak előttem a gyógyításával és nem jártak sikerrel. A kis kobold reakciójából csak erre tudok következtetni... - Rin ismét egy hatalmasat tüsszentett. - Ez igaz. - hirtelen belém hasított valami – Ékkőszilánk. - SesshouMaru továbbra is csak nyugodtan ült a fa tövében. Nem nagyon izgatta a dolog. - Az aura hasonlít Narakuéhoz...
-Azért, mert a reinkarnációja, Kagura közeledik.
-„Kagura”? - fordultam kérdőn felé. Némán bólintott és folytatta:
-Szélboszorkány. - nem szóltam semmit, csak visszanéztem Rin arcára. Nem láttam rajta, hogy megijedt volna.
-Bizonyára határtalan a bizalma SesshouMaru irányába. - mosolyodtam el. A következő Kép pillanatban több szélpenge vágtázott Rin felé és felém. Imádkozni kezdtem, így a támadás erejéig védőfalat emeltem.
-Igaza volt Narakunak. Erős. Tényleg jobban kihasználja a spirituális erejét, mint az a Kagome. Így pedig legalább olyan nehéz ellenfél, mint Kikyou. - ugrott le tolláról. - Hm. - kárörvendő mosoly jelent meg száján – Nem csoda, hogy Naraku minél előbb végezni akar vele. Fél tőle. - legyezőjét arca elé emelte, úgy, hogy csak vörösen izzó szemei látszottak, amelyekről sütött, hogy boldog. - Itt vannak a darazsak. - nézett háta mögé - A legkisebb gyanús mozdulatomat  is közlik Narakuval. Így muszáj lesz küzdenem. - szegezte vissza rám tekintetét. Ismét szélpengékkel támadt. SesshouMaru azonban gyorsabb volt a fenyegetődző támadásnál, így megragadott minket, ezzel megmentve a támadástól.
-Köszönöm – néztem rá. Nem szólt semmit, csak annyit mondott azt mondta:
-Maradj Rinnel. - azzal a szélboszorkára támadt. Ő csak védekezett, kivédett minden támadást. Kép Egészen addig, míg meg nem zavartam őt egy szent nyílvesszővel. SesshouMaru azonnal kihasználta Kagura koncentrációjának a hiányát és súlyosan megsebezte. Ekkor támadásba lendültek a darazsak. Gyorsan kapcsoltam, az ölembe kaptam Rint és SesshouMaru segítségére siettem. A háta mögé álltam, letettem magunk közé Rint, majd háttal neki a spirituális erőmet használva irtani kezdtem a mérgező állatokat. SesshouMaru mérgezett karmait használva végzett velük.
Hamarosan az összes holtan feküdt, azonban rá kellett jönnünk, hogy mindeközben Kagura menekülőre fogta a dolgot.
-Ügyesek voltatok! - ujjongott Rin.
-Köszönjük. - guggoltam le mosollyal az arcomon. A kislány a nyakamba ugrott és szorosan ölelt magához.

 

V|||. Fejezet – Újabb próbálkozás

 

Beesteledett, Jakent pedig elküldtük tűzifáért. Hamarosan vissza is ért., majd meggyújtottuk a fákat, így most vidáman ropog a tűz.

  • Nekem holnap vissza kéne mennem Kikyouhoz.

  • Máris elmész? - nézett rám szomorúan Rin.

  • Mennem kell. Azonban ha bármire szükségetek lenne, nyugodtan szólhattok nekem megint. - néztem SesshouMarura. Ő csak alig észrevehetően bólintott, és a lángokba meredt. Rin befészkelte magát az ölembe, majd én is elfeküdtem és hamarosan álom jött a szememre.

Másnap reggel mikor kinyitottam szemeimet Rin mosolygó arcát láttam.

  • Jó reggelt! - köszöntött.

  • Neked is. - mosolyogtam.

  • Biztosan vissza szeretnél menni? - biggyesztette le ajkait a kicsi.

  • Igen, már várnak rám. Sajnálom.

  • Nagyon sajnálom... - hirtelen eszembe jutott valami.

  • Tessék. - fűztem hozzá valamit a copfjához.

  • Mi ez? - tapogatta meg.

  • Cseresznyevirág. - mosolyogtam. - Rám fog emlékeztetni. A nevem miatt mindenképpen.

  • Köszönöm – nevette el magát. Kedvesen rámosolyogtam, majd felálltam és odabaktattam a lovamhoz.

  • Viszlát. - fordultam vissza, majd felpattantam a ló hátára és elügettem.

 

***

 

  • Egy újabb éjszaka... és InuYasha még mindig sehol... - nézett ki üres tekintettel az ablakon Kagome. - Talán vissza kéne mennem... - nézett maga elé. - De azok után, amiket mondtam neki... „- Kagome... nagyon sajnálom... ez... te is fontos vagy nekem...

  • Úgy, mint Kikyou reinkarnációja vagy mint ékkőkereső. De gondoltál te rám valaha is Kagomeként?Most úgy érzem, ezek után képtelen vagyok még egy ideig a szemébe nézni... Mégis... látni akarom... és várok rá... - felült és az egyenruhája felé sétált – De kit is akarok én becsapni?!? - rivallt magára – amit én érzek iránta nem kölcsönös. Miért is hitegetem magam?!? - dühösen felöltözött és ezúttal reggeli nélkül ment iskolába. Hallgatta a barátnőit, hogy mit beszélnek.

  • ...és képzeld utána pedig a tanár képében landolt a krétaporos szivacs! - a mondat végét már alig lehetett érteni, mert Yuka képtelen volt visszafogni a nevetését. A többiek is nevettek, és végre Kagome száján is megjelent egy mosolykezdemény. - És most jön a hab a tortán... - egy kis hatásszünetet hagyott - ...mindez Hojo osztályában történt.

  • Ezt a pechet... egy ilyenről lemaradni... - sajnálkozott magában Kagome. - Tényleg jobb lett volna... így csak puszta időpocsékolásnak tűnik az ott eltöltött idő... - nézett kábán maga elé.

 

***

 

  • Megjöttem! - léptem be a kunyhóba.

  • Oh, Sakura! Örülök, hogy visszajöttél. Hogy ment? - mosolygott Kikyou.

  • Könnyedén – foglaltam helyet mellette. - A húgod merre van? - néztem körbe.

  • Gyógynövényeket gyűjt, hogy teát főzhessen belőlük. - bólintottam.

  • Nincs kedved sétálni? - kérdeztem hirtelen.

  • De, mehetünk. - állt fel. Még felvettem a fegyvereinket, majd követtem. Kisétáltunk a kunyhóból, a nyilainkat és az íjainkat a hátunkra akasztottuk és elindultunk. Több perce sétáltunk már, mikor kérdőre vont:

  • Van nálad egy ékkőszilánk?

  • Igen – nyúltam be felsőm alá. - Itt van – nyújtottam felé a kis rózsaszín szilánkot.

  • Honnan szerezted?

  • Kagura megtámadott minket és ő hagyta el. - nem szólt semmit csak némán bólintott.

Visszamentünk a kunyhóba, ahol Kaede már várt minket.

  • Milyen volt a séta?

  • Jó. - válaszolt szűkszavúan Kikyou.

Segítettünk Kaedének megfőzni a teát, majd jólesően megittuk. A nap hamar elment, aludni tértünk. Rémálmok gyötörtek, és mikor felriadtam a testem verejtékben úszott.

  • Megyek, kicsit rendbe szedem a gondolataimat. - kezemet a fejemre tettem – Keresek egy patakot. Borzasztóan fáj a fejem. - nesztelenül felálltam, a hátamra vettem fegyvereimet és kiosontam a kunyhóból. Mélyen a tüdőmbe szívtam a hűsítő levegőt és útnak indultam. Kicsit szédülni kezdtem – Mi van velem?... - térdre rogytam. - Miért hagy el az erőm?... Talán... az Kép ékkőszilánk? - mikor lenéztem a ruhámra minden világossá vált. - Szennyezett! De miért nem éreztem meg már előbb? És Kikyou...? Talán még tudok tenni valamit. - remegő kezembe vettem a szilánkot. Ahol érintkezett vele a bőröm úgy éreztem, mintha égetne. - Ez... egyszerűen képtelen vagyok... megtisztítani...

  • Látom elég rossz bőrben vagy. - szólalt meg egy ismerős hang a hátam mögött.

  • Mi ez? Hogy lehet, hogy nem éreztem meg a jelenlétét? A hang... a hang a szélboszorkányé, Kaguráé. De mit keres ő itt? - erőtlenül, kisebb-nagyobb küszködések árán megfordultam, és a youkai kárörvendő tekintetével találtam szemben magam.

  • Hm. Gondoltam, hogy nem fogod csak úgy otthagyni a szilánkot. - vette fel a földről. - Most bizonyára egy kicsit meglepődtél. Ne aggódj, hamarosan már eszméletlen leszel, és semmilyen fájdalmat nem fogsz érezni. - mosolya még szélesebb lett. Összeszedtem a megmaradt erőmet és megszorítottam a kimonóját. Mielőtt azonban használhattam volna a Hama no Reiryoku-mat a kezeim elernyedtek és az öntudatlanság mélyébe zuhantam.

Több órás eszméletlenség után egy sötét szobában ébredtem. A hátamon feküdtem. Rövid időbe telt, míg rájöttem, hogy nem a miko ruhám van rajtam. Helyette egy, a Kaguráéhoz is hasonló kék volt rajtam, alatta egy fehér anyaggal. A kék ruhadarab csak a bal vállamra volt ráterítve, a másik oldalamon csak hanyagul lógott.

  • Hol vagyok...? - ültem fel. Válasz helyett csak ördögi nevetést hallottam. - Naraku? - hirtelen eszembe jutott a beszélgetésem SesshouMaruval - „- Az aura hasonlít Narakuéhoz...

  • Azért, mert a reinkarnációja, Kagura közeledik.” - Így már érthető. Kagurát küldte értem. De mihez akar kezdeni velem? - a hangforrás irányába néztem és megláttam a törökülésben ülő hanyout. - Naraku... Mit akarsz te tőlem?

  • Nagyon is sok mindent. - felemelte bal kezét, majd intett valakinek. Nem értettem, de pár pillanattal később mindenre fény derült: egy fiú fogott le hátulról. Alig lehetett 11 éves, azonban értette a dolgát: egyik kezét rögtön a nyakamra helyezte, ezzel biztosította, hogy nem fogok kapálózni. Mikor ismét Narakura néztem ő ott állt előttem néhány szennyezett szilánkkal kezében.

  • Mit akarsz azokkal? Hozzám ne merj érni!

  • Elég vakmerően beszélsz, ami a te helyzetedben meglepő. - nevetett gonoszan – ha intek Kohakunak ő abban a pillanatban megfojt.

  • Nem hiszem – jelent meg kárörvendő mosoly számon – az imént azt mondtad, hogy sok mindenre kellek neked. Nem hiszem, hogy csak úgy meg fogsz ölni. - a mosolya lefagyott az arcáról és belehelyezett egy szilánkot a homlokomba. Én nekiálltam megtisztítani, azonban ezt látva megragadott még kettőt és azokat is mellétette. Erre már másként reagáltam: a tekintetem kifejezéstelen, hideg és üres lett, kábán néztem magam elé. Naraku uralma alatt voltam.

  • Nos, most, hogy ezt megoldottuk – intett Kohakunak, hogy elengedhet – jöhet amiért elraboltam Sakurát. - Kohaku helyét egy fehér ruhás lányka váltotta fel. A tükrében megjelent az alvó Sango, Miruku és InuYasha. - Azt akarom, hogy öld meg őket. - szegezte ismét rám kegyetlen pillantását. Nem ellenkeztem, felálltam, majd Naraku biccentésére Kohaku a kezembe adta fegyvereimet. A félvér kivezetett a palota elé, majd néhány mérgező darázzsal a nyomomban útnak eresztett. Éreztem, hogy a darazsaknál van ékkőszilánk.

  • Bizonyára az irányítása fenntartásához kell. Hogy a szilánkokat ne tudjam soha megtisztítani. A nyomorult. Be kell ismernem ezt jól kitalálta.

  • Menj egyenesen tovább InuYasháék táborához. Öld meg őket és hozd el a szilánkjaikat. - Naraku hangja a fejemben szigorúan osztogatta a parancsokat. A végén még megtoldotta ezt egy kárörvendő nevetéssel is. A hanyou Kanna tükrén keresztül figyelte az eseményeket.

  • Nem érzek náluk szilánkokat. - suttogtam.

  • Micsoda?

  • Nincsnek náluk szilánkok. Nem érzékelek egyet sem.

  • Akkor hová vihették őket? - dühöngött magában Naraku – Megvan. Az a lány... Kagome. Azt akarom, hogy ha találkozol Kagoméval öld meg. - parancsolt ismét. - De most csak menj tovább, támadj, és amennyire lehet gyengítsd le őket. - a hang elhallgatott a fejemben. Pár perc múlva megérkeztem a hajnali égbolt alatt alvó csapathoz. Kivettem egy nyilat a tartóból, kifeszítettem és célba vettem a hanyout.

  • Állj! Ezt nem tehetem meg! Kikyou annyi mindent adott nekem... és én ezt így háláljam meg? Harcolnom kell ellene! Sohasem bocsátanék meg magamnak, ha fájdalmat okoznék Kikyounak.

  • Hm. A szellemi ereje hatalmas, de akkor sem lesz képes ellenállni a szennyezett ékkőszilánkoknak. Mindenképpen megteszi – jelent meg ördögi vigyor szája szélén.

Igaza lett: még nagyjából fél percnyi vívódás után kilőttem a nyilat. Azonban szándékosan nem InuYashára, hanem a taiyára és a szerzetesre irányítottam. Nehezebb sérüléseket szenvedtek, a hanyounak azonban semmi baja nem esett, ami némileg boldoggá tett.

  • Ez mi? - nyitotta fel szemeit a hanyou. Másik két csapattársa nyögött néhányat, és megpróbáltak felállni.

  • Megtámadtak. - hangzott a szerzetes hangja. Mikor mindannyian meglátták ki az, InuYasha kifakadt:

  • Ki-Kikyou...

  • Nem. - kapott vérző jobb vállához a szerzetes. - Ő nem Kikyou.

  • Az a lány...

  • Kicsoda? - faggatta a taiya.

  • Kikyouval volt még egy lány, mikor Narakuval harcoltunk. Ő volt az. - kifeszítettem egy újabb nyilat és célba vettem InuYashát. Az utolsó pillanatban sikerült elugrania a támadás elől. Előttem landolt és a kezemből kifordítva az íjat a földre dobta azt. Azonban így sem voltam fegyvertelen: megragadtam jobb kezemmel a vállát, a ballal pedig a csuklóját markoltam meg és úgy használtam a Hama no Reiryoku-mat. InuYasha csak hallatott egy még halknak mondható kiáltást, majd mikor elengedtem azonnal közölte a barátaival: - Irányítják. Naraku irányítja. - nézett a darazsakra.

  • Parancsolja már Naraku azt, hogy hagyjam őket. Ennyi épp elég volt nekik is. Meddig akarja még, hogy ezt csináljam? - a hanyou néhány méterre elugrott előlem, én azonban a spirituális erőmet használva, úgy, mint akkor a darazsaknál, ismét súlyos sérülést ejtettem rajta. A barátai segíteni akartak neki, azonban összeroskadtak. Hirtelen megszólalt Naraku:

  • Rendben van, elég lesz. Eléggé legyengítetted őket. Most még hetekig nem fognak zavarni. Fogd az íjad és gyere vissza a palotába. - az említett tárgy mellé léptem, a hátamra akasztottam és elindultam.

Mikor visszatértem Kagura fogadott. Narakuhoz vezetett, aki elém lépett és egy könnyed mozdulattal kivette a homlokomban lévő szilánkokat. A tekintetem ismét melegséget árasztott és a magam ura voltam.

  • Ma éjszaka is meglátogatsz majd valakit – ördögi vigyor jelent meg szája szélén.  - De először is: érzel most valamerre szilánkokat? - a fejemet ráztam – Ne próbálj meg hazudni nekem. - Kép megvillantotta kezében az immár ismét szennyezett szilánkokat.

  • Arra – böktem fejemmel nyugat felé.

  • Kagura! - szólította a szélboszorkányt. - Tudod a dolgod. - az csak bólintott egyet, majd a sötétségbe beleolvadva eltűnt.

  • Kit kell ma éjszaka megtámadnom? - kérdeztem félve. - Kérlek, csak ne Ő legyen...

  • Ne kérdezz! Te csak a bábom vagy, és azt teszed, amit parancsolok neked! - pofozott fel -Ne aggódj, idejében meg fogod tudni. - vigyorgott gonoszul.

  • Szemét.

  • Kanna. Mit akarsz? - fordult a kislány felé.

  • InuYasháék a faluba tartanak. - mutatta tükrén keresztül az említett csapatot. Kirara támogatására volt szükségük ahhoz, hogy járni tudjanak.

  • Bizonyára a sebeiket akarják kezeltetni.

  • Szerintem pedig téged kéne kezeltetni, te féreg – néztem rá dühösen. A hanyou most csak elgondolkodva figyelte a sötétben alig látszó plafont.

    ***

    • Hétvége... Mit fogok én csinálni? - nyitotta ki Kagome az ablakát. A hajnali égboltra szegezte tekintetét, és mélyen szippantott a friss levegőbe. - Tanulnom kell. - lassan a szekrényéhez sétált és elővett egy sötétkék felsőt, amihez egy drapp miniszoknyát vett fel. Leült az íróasztalához és elővette a tankönyveket. Alig kezdhette el a tanulást negyed órája, halk kaparászást hallott az ajtaján. - Bujo... - ajtót nyitott, a kövér lustaság pedig bebukott a szobájába. A lány mély lélegzetet vett, kézbe fogta a macskát, az ágyára tette az ajtót pedig visszacsukta. Mikor ismét az állatra nézett az már mélyen szunyókált. - Már biztos hiányolt. Elvégre az én macskám. - ismét helyet foglalt asztala előtt és folytatta a tanulást ott, ahol abbahagyta. Egy óra múlva unottan felsóhajtott: - Képtelen vagyok a tananyagra koncentrálni – dőlt a szék támlájának. - Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy valami bajuk eshetett InuYasháéknak. - a csillogó szilánkokra nézett. Még fél percig ült ott, majd megragadta az üvegcsét és leviharzott a lépcsőn. - Mi ez? Senki nincs itthon? - nézett körbe – Anya! Nagypapa! Souta! Semmi. Tényleg üres a ház. - halk puffanásokat hallott a lépcső felől. Mikor odanézett meglátta a lefelé bukfencező Bujot. Odament az étkezőasztalhoz, ahol egy cetli várta: „Kagome drágám! Elmentünk itthonról. A nagypapád bevásárolni ment, hogy alapanyagokat szerezzen valamilyen újabb „remekművéhez”. Souta a barátaival ment el valahová én pedig dolgozom. Ha bármit szeretnél nyugodtan hívj fel. Anya” - Tehát mindenki elfoglalt. - elővett egy tányért, a hűtőből vett ki maradékot, amit megmelegített és megette. Reggelizés közben kattogott az agya, InuYashán járt az esze. Mikor végzett mindent elmosogatott, és indult a szobájába. Azonban a lépcső alján megállt. Gondolkodott egy kicsit, a lépcsőfokokat nézte egy ideig üres tekintettel, majd hirtelen sarkon fordult és a cipősszekrényhez szaladt. Felvette egy fehér sportcipőjét, majd a kis szentélyhez rohant. - Nem bírom tovább. Muszáj látnom InuYashát. Még nem tudom, mit fogok mondani neki, vagy hogy egyáltalán képes leszek-e a szemébe nézni, de mindenképpen látnom kell őt. - magabiztosan rántotta szét a szentély ajtaját, azonban mikor meglátta a Csontok kútját egy csapásra elszállt az önbizalma.

     

    ***

     

    • Kaede... anyó... - nyögte InuYasha.

    • Jézusom, mi történt veletek? - futott hozzájuk olyan gyorsan, amennyire tőle telt. A nyaka köré fonta a hanyou jobb karját és úgy segítette be a kunyhóba. Sangót és Mikorut lesegítette Kirara hátáról, majd elfektette őket. - Azonnal jövök. - állt fel. Néhány perc múlva Kikyouval az oldalán lépett be a kunyhóba.

    • Ki-Kikyou... - nyögte InuYasha. A lány letérdelt mellette és rögtön felismerte, hogy ki tette ezt.

    • Sakura... Ő soha nem tenne ilyet. Elég jól ismerem ahhoz, hogy ezt tudjam. Önszántából soha nem okozna nekem fájdalmat. - levette a hanyou felsőjét és nekilátott a sebeinek fertőtlenítéséhez. - Az ékkőszilánk! - hasított belé. - Nagyon gyanús volt... bizonyára az az oka annak is, hogy nem találtam itt reggel Sakurát. - Kaede lépett be a kunyhóba frissen gyűjtött gyógynövényekkel kezében.

     

    ***

     

    • Nem. Képtelen vagyok megtenni – hátrált el a kúttól Kagome. - Még nem készültem fel. - csalódottan hátat fordított és fellépdelt a lépcsőn. Becsukta maga mögött a szentély ajtaját és visszament a házba. Út közben megakadt a tekintete a Go Shinbokun és eleredtek könnyei. Felszaladt a szobájába és ott zokogott tovább az ágyán.

     

    ***

     

    • Elég súlyosan megsérültetek... Ki támadott meg?

    • Sakura. - válaszolt helyettük Kikyou.

    • A tanítványod? - Kaede arcáról lerítt mennyire meglepte a dolog. A nővére csak némán bólintott.

    • Elmesélte nekem, hogy míg SesshouMaruval volt megtámadta őket Kagura. Egy ékkőszilánkkal tért vissza, ami a befolyása alá vonhatta őt. Valószínűleg ezért nem találtuk itt reggel.

    • Naraku az... aki... irányítja – nyögte InuYasha – Voltak vele... darazsak...

    • Szóval Naraku. El kell ismernem jól kitalálta. Pontosan tudta, hogy nem fogja otthagyni csak úgy a szilánkot, és az fertőzte meg Sakurát. És ha a befolyása alatt tartja az nekünk semmi jót nem jelent. Bármit kezdhet a lány hatalmas erejével. Hiszen olyan erős, mint én... - tekintetében szomorúság csökevénye látszott.

     

    ***

     

    • Lement a Nap. - néztem szomorúan - Hamarosan mennem kell - szegeztem pillantásom Narakura. A hanyou csak Kanna tükrét nézte. Mivel a lány a hátam mögött volt nem láttam kit mutat a tükrével. Hirtelen Kagura lépett be és Naraku felé hajított egy szilánkot.

    • Látom sikerrel jártál – ördögien mosolygott. A szilánk hamarosan ébenfekete fényt kapott.

    • Borzasztóan beszennyezte. Ha azt belém helyezi... - félénk tekintettelKép néztem az ékkőszilánkra. Naraku rám nézett majd néhány pillanattal később ismét Kohaku fogott le. A félvér nyugodtan felállt, elém sétált és a homlokomba tette a szennyezett szilánkot. A tekintetemből ismét kiveszett minden érzelem és Naraku hű szolgája voltam, aki mindent megtesz neki.

    • A feladatod az, hogy gyengítsd le őt – bökött fejével Kanna felé. A tükörbe néztem és  elszörnyülködtem.

    • Ne! Ne őt!

       

       

       

       

       

       

       

       

       

    |X. Fejezet – Gyűlölt csata

     

    • Megint megpróbálom... nem zokoghatok csak így itt egész nap... - Kagome kábán ült fel ágyán. Lement, felvette a cipőjét és a kúthoz sétált. Minél közelebb került az átjáróhoz, annál inkább remegett a teste. - Ez nem lesz jó. Borzasztóan remegek... Talán inkább később – fordult vissza. Leült a Go Shinbokuval szemben lévő padra és gondolkozott. - Hamarosan újhold...



    ***


    • Nem hiszem el, hogy pont őket kell megtámadnom... - üveges szemeimben könnyek kezdtek gyülekezni. Az arcom semmilyen érzelmet nem tükrözött, csak a szemeimből folydogáló könnyek fejezték ki, mit érzek – Ellen kell állnom az ékkőnek. Azonban ha szükséges a darazsak belém helyeznek egy újabbat. - Kisvártatva megérkeztem a táborukhoz. A bal kezembe fogtam az íjam és kifeszítettem egy nyilat. A könnyek még mindig megállíthatatlanul folytak a szemeimből. - Segítettem nekik, és megkedveltem őket. Csak annyit kérek, hogy ne essen semmi bajuk. Inkább öljön meg engem SesshouMaru, csak ne tudjam bántani őket. Ha Rint bántom... soha nem bocsátok meg magamnak. - a nyilat elengedtem, így az szélsebesen száguldott az alvók felé. Szerencsére elvétettem és csak néhány fát törtem vele ketté. Mindannyian felébredtek és mikor meglátták ki tette ezt elszörnyülködtek. Volt, aki kimutatta érzéseit, volt, aki nem. Természetesen SesshouMaru arcáról semmit sem lehetett leolvasni, azonban Rin arcán tökéletesen látszott, mit érez. - Még a hajában van a cseresznyevirág... amit adtam neki... - egy újabb nyilat feszítettem ki és lőttem. Szerencsére Rin és Jaken gyorsan felpattantak Aun hátára és elmenekültek. Csak SesshouMaru maradt velem szemben. Összegyűjtöttem minden erőmet és remegő hangon szóltam hozzá: - Me...ne...külj... el... - újabb könnycseppek gördültek alá arcomon.

    • Értem már. Naraku irányítja. - nézett a darazsakra. - Szilánkok vannak a darazsaknál.Kép Valószínűleg azzal uralkodik Sakura felett. És mielőtt megtisztíthatná újat helyeznek bele. Ezt jól kitervelte az a nyomorult. - gondolatmenetéből egy újabb nyilam szakította ki, amely elől ki kellett térnie. Legnagyobb megkönnyebbülésemre sikerült neki. Kifejezéstelen és könnyes arcomra nézett. - Látom Naraku előszeretettel végezteti el mással a piszkos munkát. Habár egy papnő szellemi ereje hatalmas. Sakurával nagyon erős lett. Nem maradhat nála. - felugrott, megropogtatta ujjait és korbácsával támadt rám. Egy forgással kikerültem a támadást, majd mire ismét felé néztem már egy nyilat is kifeszítettem és ellőttem. Szerencsémre SesshouMaru képes repülni, így kivédte a Hama no Ya-t. Ismét a korbácsával támadt. Az íjammal védekeztem és egy újabb nyilat lőttem rá. Ismét kitért előle és a közvetlen közelembe jött. Az íjat kiverte a kezemből, majd a karmaival támadt rám. Minden csapását kivédtem. Egyszer lankadt a figyelme és ezt kihasználva használtam a Hama no Reiryoku-mat. A danyoukai a földre rogyott.

    • Jaj ne! SesshouMaru! - ordítottam magamban síró hangon. A könnyeim most -ha lehet- még jobban ömleni kezdtek. Ismét elrugaszkodtam felé, ő azonban elugrott előlem, aminek különösen örültem. - Hívjon már vissza Naraku! Mondja azt, hogy ennyi elég volt! Én ezt nem bírom... - a danyoukai felé futottam, aki a mérgezett karmait használta, ezzel ideiglenesen megvakítva engem. Térdre rogyva dörzsölgettem a szemeimet, ő pedig felállt, hátat fordított és nyugodtan elsétált. Fájdalmas nyögéseit azonban hallottam. - Végre. Még az is jobb, ha örökké vak maradok. De legalább súlyosabb sérüléseket nem okozok neki... Szegény... Hallom, ahogy nyögdécsel. Gyerünk, Sakura! Szedd össze magad! - erőt gyűjtöttem és ismét halkan remegett a hangom: - Bo...csáss... meg...

    • Hm. - hallottam a suhogását annak, ahogy elrepül. Még ottmaradtam néhány percig, majd mikor visszatért a látásom Naraku hangja ismét rámparancsolt:

    • Azonnal gyere vissza. Fogd az íjad és gyere. - felálltam, odasétáltam az íjhoz, remegő kezekkel felvettem a földről és elindultam a palota felé.


      X. Fejezet – Az Őrangyalom


    Mikor visszaértem Kohaku vezetett a félvér elé.

    Az azonnal elém állt és egy vad mozdulattal kitépte a homlokomból az ékkövet.

    • Hogy voltál képes beszélni? - kérdezte ingerülten. - Azt mondtam, hogy a bábom vagy és azt teszed, amit mondok!

    • Nem vagyok a szolgád! - kinyújtottam felé karjaimat, hogy használhassam a Hama no Reiryoku-t. Az csak nyugodtan hátat fordított, a következő pillanatban pedig Kohaku lefogott és a nyakamhoz szegezte a fegyverét.

    • Harcra használhatatlan vagy! - ahogy Naraku megfordult, úgy csattant arcomon is egy hatalmas pofon. A fenyítés erejét az is igazolta, hogy elfordultam és a gerincem halk Kép roppanást hallatott. A hanyou a hajamnál fogva emelt fel. A fájdalommal nem nagyon foglalkoztam, mert csak azon járt az eszem, hogy...

    • ...bántottam SesshouMarut.

      Ezt én a bántalmazásáért való büntetésemként fogom fel. Tudom, hogy fájdalmat akar látni a szememben, de nem fog tudni megtörni. - Láttam az arcán, hogy nem következett be az, amit várt. Biccentett a fejével, majd a következő pillanatban éles fájdalmat éreztem a fejemen. Eszméletlenül terültem el a földön.

    Mikor felébredtem hideget éreztem, és kissé fáztam is. Rá kellett jönnöm, hogy ismét átöltöztettek. Mikor lenéztem magamra elszörnyülködtem és ösztönösen összegömbölyödtem. Egy fekete, ujjatlan, a combom negyedéig érő fekete kimonó volt rajtam mélyen kivágott felsőrésszel.

    • Látom felébredtél. - mikor dühös tekintetem rászegeztem ő az ablakon nézett ki. - Rájöttem, hogy más büntetést kell kitalálnom neked, mert úgy képtelen vagyok téged megtörni. - ördögi vigyor jelent meg szája szélén és vörös szemeit most belevájta az enyéimbe. Felállt eddigi nyugodt üléséből és közeledni kezdett felém. Én reflexszerűen hátrálni kezdtem tőle, azonban ülve nem voltam olyan gyors, mint ő. Pánikba estem, mikor megéreztem magam mögött a falat, és tudatosult bennem, hogy nincs tovább. Mikor elém ért védőleg magam elé emeltem kezeimet. Le akarta ütni őket, azonban elfelejtkezett a spirituális képességeimről. Amint hozzámért megsebeztem. - Ne feledd, bármikor megölethetem Rint.

    • Micsoda?! - rémült tekintettel néztem rá.

    • Súlyosan megsebezted SesshouMarut, emlékszel? - a gonosz vigyor az arcán borzasztóan idegesített. - Csak szólnom kell Kagurának és egy pillanat alatt végez a kislánnyal. Kanna megmutatja neki hol vannak, és csak oda kell mennie...

    • HAGYD ABBA!! - rivalltam rá.

    • Vagy mi lesz? Megvéded magad és bebiztosítod a lányka halálát? - ördögi kacaj tört elő belőle. Ismét felém nyújtotta a kezét és megszorította a hajam. Egy hirtelen és erős mozdulattal megrántotta, így arcom a plafon felé fordult. Vadul kezdte csókolni a nyakam. Néma sikolyok törtek elő belőlem. Dühös voltam, mert tehetetlen voltam. Dühös voltam, mert nem voltam elég erős. És dühös voltam magamra, hogy figyelmetlen voltam. Hirtelen abbahagyta és még mindig a hajamnál fogva a bal oldalamra rántott. Egy-két métert arrébb csúsztam, majd ismét elém lépett és a karomnál fogva vadul felállított. Megragadta a vállaimat és erőteljesen a falnak lökött. Megint nekiesett a nyakamnak. Fájt, amit csinált. Nagyon fájt. De csak összeszorítottam a fogaimat és ügyeltem arra, hogy még véletlenül se ordítsak. Már éppen nyúlt volna a rövidke kimonó kötőjéért, azonban egy támadás ereje megrengette a palota falait. - Mi folyik itt? - fordult meg Naraku. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, azonban különösen nagy figyelmet fordítottam arra, hogy minél halkabb legyen. - Kagura! - a szélboszorkány árnyéka megjelent a zárt ajtón keresztül. Látni lehetett, ahogy biccent, majd elindult ki a kastélyból. Kép

    Ismét elővett néhány szilánkot és a homlokomba helyezte őket. - Fogd a fegyvereid és kövess. - parancsolt.

    • Mocsok. - felaggattam hátamra a fegyvereimet és követtem egészen ki az udvarra, ahol Kagura már küzdött a hívatlan vendéggel. Mikor meglátta, hogy ki az ismét egy hatalmas pofonnal jutalmazott.

    • Nem gyengítetted le eléggé. - nézett rám dühös pillantással.

    • Ennek örülök. SesshouMaru jól van. De miért van itt? Ki akar szabadítani? Még nem lehet elég erős...

    • Támadj! - parancsolt rám Naraku. Kagura ekkor hirtelen leállt és szabad utat adott nekem a támadáshoz. Kifeszítettem egy nyilat, célba vettem a danyoukait és szabadjára engedtem a Hama no Ya-t. Nehézkesen, de szerencsére sikeresen kivédte. - Ha végeztél gyere vissza a palotába. - egy lágy mozdulattal kisimította a nyakamból fekete hajtincseimet és nagy meglepetésemre ezúttal gyengéden csókolt bele nyakamba. Mindezt természetesen csak azért tette, hogy SesshouMarut idegesítse. A danyoukai arca azonban semmilyen érzelmet nem tükrözött, így Naraku csak még dühösebb lett. - Ha visszatértél majd folytatjuk ahonnan abbahagytuk – ezt a kijelentését pedig megtoldotta egy hosszú és szenvedélyes csókkal. Miután abbahagyta intett Kagurának, hogy kövesse. A szélboszorkány engedelmeskedett neki, majd miután eltűntek ismét célba vettem a danyoukait. A zsinór surrogása hallatszott csak a nagy csendben, amint egyre jobban kifeszítettem.


    ***


    • Döntöttem! Átmegyek! - állt fel végül Kagome a padról. Nagy hévvel indult a kis szentély felé. Magabiztosan kitárta az ajtaját és lement a lépcsőn. Mikor a kúthoz ért nem tétovázott: azonnal belevetette magát.


    ***


    A nyilam ezúttal célba talált, megsebezte a danyoukai bal karját.

    • Jaj ne! SesshouMaru! - aggodalmaskodtam magamban. Ő azonban mintha mi sem történt volna ismét nekem rontott. Csakúgy, mint akkor, most is vészesen közel jött hozzám. Ismét kiütötte kezemből az íjamat, majd mielőtt még esélyem lett volna támadni, ő villámgyorsan a hátam mögé suhant és erősen fejbe vágott. Eszméletlenül dőltem a földre, ő azonban elkapott, majd az íjamhoz ugrott és a hátára kapta.

    • Kagura! Ne hagyd megszökni őket! - parancsolt kissé ijedt hangon reinkarnációjára Naraku. - Nem viheti el Sakurát! Azzal túlságosan meggyengülnék. - a szélboszorka a következő pillanatban már kint is volt. Egy kecses mozdulattal kinyitotta a legyezőjét és szélpengékkel felénk támadt. SesshouMarunak ez persze mit sem jelentett. És borzasztóan fájt ugyan bal keze még erősebben magához szorított. Mivel Kagura látta, hogy ezzel nem megy semmire bevetette legerősebb támadását:

    • Ryuuja no Mai!- SesshouMaru tudta, hogy most gyorsan el kell tűnnie. Elrugaszkodott a talajtól és amilyen gyorsan lehetett elrepült velem a helyszínről. - Francba. Naraku most nagyon dühös lesz rám. Csak lenne a testemben a szívem...


    ***


    Kagome gyorsan futott Kaede faluja felé. Néma csend uralkodott a házakon. Késő éjszaka volt, egy kunyhóból mégis világosság tört elő. Kagome most lassabbra vette lépteit és nyugodtan baktatott a fényben úszó építmény felé.

    • Oh, Kagome. - fordult felé az anyó. - Üdvözöllek. - Mikor a lány meglátta az InuYasha mellett térdelő halott mikót kicsit ideges lett, azonban figyelmeztette magát, hogy Kikyou most gyógyítja szerelmüket és nem megölni próbálja.

    • Jó estét – köszönt vissza.

       

      FujikageSakura

       

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

talaldki@ugysemtudodmeg.hu

(Fujikage Sakura, 2010.07.26 17:49)

nos mit gondoltok? =^-^=